A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kapocs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kapocs. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 10., hétfő

Kárpát-medencei könyvtárosok találkozója - 2019

Kárpát-medencei könyvtárosok konferenciája

Immár 19. alkalommal került megrendezésre Csongrádon a Kárpát-medencei Könyvtárosok Konferenciája, melyre idén 2019. június 2–3. között került sor. Vajdaságot ezúttal nyolc intézmény tizenhárom könyvtárosa képviselte Szabadkáról, Topolyáról, Zentáról, Óbecséről, Kishegyesről és Újvidékről.
A szervezők finom ebéddel várták a vasárnap érkező résztvevőket, majd rövid városnézés következett Illés Péter, a Csemegi Károly Könyvtár igazgatója vezetésével. A folytatásban a Nemzeti Kulturális Alap pályázatairól, azon belül leginkább a Márai-program aktuális fordulójáról tájékozódhattunk Ramháb Mária, az NKA Bizottság tagja, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke jóvoltából. 
A napot Tisza parti vacsorával, barátkozással zártuk.


A szakmai konferenciára június 3-án került sor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója elnökletével. Az egybegyűlteket köszöntötte Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere és Ramháb Mária, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke. Az előadások sorát dr. Balázs Géza kezdte (ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék), akinek beszámolójából hallhattunk nyelvstratégiáról, nyelvpolitikáról, nyelvművelésről, a nyelv változására ható különböző tényezőkről. A tanulságos és nem mellesleg igen élvezetes előadást számos példa tette igazán érzékletessé. Majd dr. Papp Anna Mária, az Országos Idegennyelvű Könyvtár igazgatója
mutatta be az intézmény hivatását. A könyvtár – erőforrás a nemzetiségi közösségek számára című előadásában a könyvtár jelentőségét három fő területben határozta meg: az első maga a gyűjtemény, amely biztosítja a nemzetiségek számára az anyanyelvi kultúrához való hozzáférést, a második a szolgáltatások, majd pedig a láthatóság, a nyilvánosság biztosítása. Komáromi Andrea (Beregszászi Városi Központosított Könyvtárhálózat) Gondolatok egy városi könyvtár közösségépítő lehetőségeiről című előadásában mutatta be könyvtáruk tevékenységét. Egyházi Dóra, a Selye János
Egyetem Egyetemi Könyvtár igazgatója helyzetjelentést tett a szlovákiai magyar könyvtárosokról.
Beszámolt egy folyamatban lévő kutatásról, amely Szlovákia többségében magyarlakta településeinek könyvtárait méri föl (a nagyszabású kutatás összesen 388 településre terjed ki), valamint a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete közelgő jubileumi szakmai konferenciájáról, melyre ez év szeptemberében fog sor kerülni. Végül dr. Zágorec-Csuka Judit, lendvai könyvtárostanár mutatta be a számbelileg kicsiny, de szellemileg igen termékeny muravidéki magyar közösség kulturális életét.



A délelőtti előadásokat és az ebédszünetet követően háromfelé oszlott a társaság, ugyanis az idei programot három tematikus workshop tette még színesebbé: dr. Bartos Éva biblioterápiás műhelye, Bednárik Prokec Zita, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár könyvtárosának Kütyüvarázslat a könyvtárban című workshopja, valamint a Játékosítás könyvtári környezetben workshop, melyet Piri Ildikó (Szeged, Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár) és Nagy Emese (Topolya, Juhász Erzsébet Könyvtár) tartottak. Ez utóbbi szekció legfőbb tanulságát Vekerdy Tamás megállapításával foglalhatjuk össze: „A játék jutalmát, örömét maga gerjeszti, nem kell hozzá »eredmény«, jutalom.” A gyakorlati bemutatóknak köszönhetően saját bőrükön tapasztalhatták a résztvevők, hogy a játékosítás minden korosztálynál és a legkülönfélébb tematikák közvetítésére is jó működik. 



Köszönet a szervezőknek a tartalmas programért, a Csemegi Károly Könyvtár munkatársainak a szíves vendéglátásért.

Vázsonyi Csilla, könyvtáros
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
Képek: Csemegi Károly könyvtár

2019. május 9., csütörtök

ÚTKÖZBEN: Kaposvár


2019. április 26-án a vajdasági magyar könyvtárosok egy csoportja a nyakába vette az utat a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek köszönhetően, és elindult Kaposvár felé. A korai indulást némiképp feledtette velünk a kedves magyar határőr szakmánk iránti őszinte megnyilvánulása.
Utunk a Mecsek kanyargós szerpentinjein át vezetett Kaposvárra, ahol a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, Horváth Péter fogadott minket. Egy rövid frissítő után végigvezetett minket a könyvtárban, miközben elmesélte annak történetét, valamint bepillantást nyerhettünk a különböző osztályok munkájába.

A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárnak 42 dolgozója van, akik mind azon fáradoznak, hogy az olvasók minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak, valamint hogy, megyei könyvtár lévén, a fiókkönyvtárak ellátottsága se szenvedjen hiányt, illetve hogy a kaposvári emberek színvonalas kulturális programokon vehessenek részt, mint például könyvbemutatók, író-olvasó találkozók stb.
A könyvtár épületét bejárva megismerhettük az állománygyarapítás folyamatát – mind a megyei, mind a fiókkönyvtárak esetében –, sétálgathattunk a szabadpolcos rendszerben elhelyezett kölcsönözhető könyvek között, sőt, még a raktárban is, ahol olyan kincsekre bukkanhattunk, mint a diafilmek. 

A Gyerekosztály színes és ötletes kavalkádja elkápráztatott minket, ahol megtudtuk, hogy igen gyakran kerülnek megrendezésre programok a legkisebb korcsoporttól a kamaszokon minden gyerek számára.


A Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban folyamatosan történnek fejlesztések, amelyek az olvasók érdekeit szolgálják. Ezek a fejlesztések indokoltak is, hiszen az épület adottságai nem a legjobbak abban a tekintetben, hogy könyvtár működjön benne. A terek hatalmasak és jól vannak kihasználva, ugyanakkor a rengeteg ablak és az üvegtető nem kedvez a könyvtári tevékenységnek, hiszen a melegebb időjárás beköszöntével szaunává változtatja a könyvtárat.
A könyvtárban barátságos és nyitott légkör uralkodik, ami elengedhetetlen egy ilyen presztízsű intézmény esetében (is).


Horváth Péter igazgató volt olyan kedves és megszervezte nekünk, hogy a könyvtárlátogatás után egy idegenvezető segítségével megismerjük Kaposvár belvárosát. Megtudhattuk, hogy Kaposvár a szökőkutak és szobrok városa, hogy milyen színes és gazdag kulturális és művészeti élet zajlik a rendkívül környezettudatos és fenntarthatóságra törekvő településen. A kaposváriakra rendkívül jellemző a lokálpatriotizmus.

Köszönjük a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek, hogy lehetővé tette számunkra ezt az utat.


2018. december 5., szerda

Egyedi értéket teremteni



November 27-én a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet adott otthont annak a könyvtáros továbbképzésnek,  amelyet a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno könyvtárának és a Könyvtári Intézet munkatársai tartottak.
Az előadások ezúttal a könyvtári programszervezés központi téma köré szerveződtek. Marketingről és kommunikációs ismeretekről esett szó Sümeginé Lehotai Edit előadásában, Bognár Noémi Erika pedig a könyvtári programszervezéshez adott kiváló ötleteket. Hernek Istvántól a kiadványszerkesztéshez kaptunk hasznos gyakorlati tanácsokat, s segítségével ismerhettünk meg  néhány hasznos ingyenes kiadványszerkesztő szoftvert.
Csengődi Erika a szegedi egyetemi könyvtár jó gyakorlatát mutatta be, szintén sok érdekességgel, ötlettel, praktikával.

2018. április 11., szerda

ÚTKÖZBEN: A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ


A Kapocs könyvtári csoport szervezésében 2018. április 9-én vajdasági könyvtárosok egy csoportja Gödöllőre látogatott. A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központot Fülöp Attiláné igazgató és Liskáné Fóthy Zsuzsanna igazgatóhelyettes mutatta be. 
Rengeteg szép és jó dolgot láttunk, inspirálódtunk, feltöltődtünk.  
A gödöllői kollégáknak köszönjük a kedves vendéglátást!

Szavak helyett beszéljenek a képek (Hicsik Dóra és Vinkó Attila fotói):

A könyvtár épülete, ki gondolná, milyen csodás belül.


Ismerkedés a könyvtár történetével, állományával, rendszerével.


Kabátos kölcsönző – ha siet az olvasó, be sem kell mennie a kölcsönzői térbe.

Rendezvényterem.

 A gyermekosztályon nem ETO szerint vagy betűrendben találhatóak meg a könyvek, hanem életkor szerint. Sokkal könyebb a választás, az ajánlás, igaz, nehezebb megjegyezni a könyv helyét – 
de egy könyvtáros számára nem létezhet lehetetlen.





A hirdetőtáblákon sem a szokásos feliratok tájékoztatnak.






 Egységes színű fülek jelzik, melyik könyv melyik szintre való.



Tartalommutató. Bármelyik könyvtárban megvalósítható.


Kávézó és folyóiratolvasó.
Tudományos részleg.
Mire használható a katalógusláda?
Fillérekből megvalósítható kónyvajánló.