A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vándorgyűlés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vándorgyűlés. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 11., kedd

MKE 49. vándorgyűlése, Miskolc





Az élet minősége - könyvtárosok a társadalom szolgálatában mottóval szervezte meg Magyar Könyvtárosok Egyesülete 49. vándorgyűlését július 5-7-ig a Miskolci Egyetemen. Vajdaságot idén Hicsik Dórával ketten képviseltük.
A tanácskozás 12 szekcióban folyt, a szervezők nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a mintegy 800 résztvevő mindegyike az őt leginkább érintő témát bemutató előadást választhassa.
A Helyismereti Könyvtárosok Szervezete szekciója Történelmi múlt – a jövőnek szolgáló jelen szellemiségében tanácskozott, ehhez hűen Hicsik Dóra, a Szabadkai Városi Könyvtár helyismereti tevékenységéről számolt be, Mit takar(hat) a halálos csend és néma untság? címmel. Előadásában kifejtette, a digitalizálás milyen izgalmakat rejthet a digitalizáló és a tágabb olvasóközönség számára, egy-egy cikk, újságbejegyzés felfedezése milyen folyamatokat indíthat el, milyen kutatási témákat vethet fel, és nem utolsósorban rámutatott annak a fontosságára, hogy a felfedezett kincsek ne maradjanak a szkenner és a munkatárs titkai, hiszen  a helyismereti tevékenység nem merül ki csupán a régi dokumentumok rendszerezésében és megőrzésében, a fiatal generációval való megismertetésükre és megszerettetésükre a Szabadkai Városi Könyvtárnak több jó gyakorlata is van, ezeket előadásában bemutatta. 
A jogi szekcióban két, határon túli magyar kollégákat is érintő témáról hallhattunk. Illés Péter, a Csongrádi Információs Központ Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum igazgatója a Kárpát-medencei könyvtárosok konferenciájáról számolt be, dr. Redl Károly, az Országgyűlési Könyvtár igazgatóhelyettese a Könyvtár, ami összeköt ösztöndíjprogramot mutatta be.
A Vándorgyűlés kísérő rendezvénye volt egy szakmai kiállítás, amelynek keretein belül számos cég, köztük szkennereket, adatbázisokat, könyvtárak számára innovatív megoldásokat kínáló informatikai cégeket, kiadókat képviselő kiállítók mutatkoztak be a könyvtáros kollégák számára.
A Vándorgyűlés természetesen nem múlhatott el a helyi könyvtárak megtekintése nélkül. Ellátogattunk a Miskolci Egyetem könyvtárába, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárba, az idegennyelvű állományt és zeneműtárt őrző Szabó Lőrinc fiókkönyvtárba, valamint a muzeális gyűjteményt gondozó Lévay József Könyvtárba is.
A szekcióüléseket lezáró záró plenáris ülésen a hagyományokhoz híven az idei szervezők átadták a vándorbotot. A következő házigazda egy videóval hívta meg az idei részvevőket a Balaton mellé, Keszthelyre, a következő Vándorgyűlés helyszínére.





2016. szeptember 6., kedd

4P


A veszprémi vándorgyűlés egyik érdekes előadása volt Koreny Ágnesé.

Az alábbi szöveg a http://librariandbd.blogspot.rs/ oldalról származik, amit egyszer jól megírtak, szerkesztettek, felesleges átmesélnem.


A londoni székhelyű Building Futures 21st Century libraries (2004) című tanulmánya szerint napjaink közkönyvtára az ún. 4P alapkövetelmény-rendszere mentén szerveződik. Ezek a


  • PEOPLE, vagyis az emberek, akiknek nyújtja a könyvtár a szolgáltatásait, illetve azok a könyvtárosok, akik biztosítják e szolgáltatásokat. Fontos, hogy ismerjük a település társadalmi, demográfiai profilját; ismerjük a valós és potenciális könyvtárhasználók főbb jellemzőit; hogy pontosan ismerjük a könyvtárosok felkészültségét, jártasságát, kompetenciáit; s tisztában legyünk a könyvtárvezetés erősségeivel és esetleges gyenge pontjaival is.
  • PROGRAMMES, vagyis a könyvtár valamennyi tevékenysége, a gyűjteménye, hagyományos és IKT-alapú szolgáltatásai, rendezvényei.
  • PLACES, vagyis a könyvtár elhelyezkedése a településen (központban vagy egy feltörekvő új/megújuló városrészben, kertvárosban), biztonságos környéken vagy lecsúszóban lévő részen, maga a könyvtár épülete és terei.
  • PARTNERS, vagyis mindazok az intézmények, szervezetek vagy akár egyének, akikkel a könyvtár kapcsolatban áll, állt, vagy állnia kellene – önkormányzattól a közgyűjteményeken és az iskolákon át a médiáig vagy éppen a helyi turisztikai cégekig.

A Bulding Futures szerint a XXI. századi könyvtárnak e négy meghatározó tényező között kell megtalálnia az egyensúlyt a sikeres működés érdekében. Ebben segíthet, ha a felhasználóbarát könyvártól elmozdulunk a szükséglet alapú (needs-based) vagy közösségvezérelt (community-led) könyvtár megteremtése felé.