2018. november 16., péntek

ÚTKÖZBEN: Orosháza, Békéscsaba, Szentes

A vajdasági Kapocs könyvtári csoport eddig csak továbbképzéseken hozta össze a könyvtárosokat, idén már szakmai kirándulásokra is sor került. 2018. november 12-én nyolc könyvtáros indult útnak Magyarország felé. Első úticélunk az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár volt - „Ahol az olvasó terem(t)…”  Amiről a legismertebbek, hogy a Veszíts el egy könyvet! akciót 2008-ban ők indították el. Köszöntött bennünket Orosháza polgármestere, Dávid Zoltán, néhány mondatban bemutatta a várost, és beszélgetett is velünk. Buzai Csaba igazgató mutatta be magát a könyvtárat, a szolgáltatásokat, és néhány olyan dolgot, amelyek számunkra is érdekesek voltak. Megtudtuk, hogy 70 000 könyvtári dokumentummal rendelkeznek, 2 000 beiratkozott olvasójuk van, és 150 rendezvényt tartanak évente. Négy könyvtári csoportjuk van: nyugdíjas pedagógusok olvasó köre, biblioterápiás csoport, LélekVitamin klub és a Moly Galeri. Meglepetésként kipróbálhattunk egy biblioterápiás foglalkozást, és ezen kívül még egy játékot is szerveztek számunkra: két csapatban végigjátszottunk egy molynyomozó játékot. Nagyon élveztük mindegyiket.


 Megérkeztünk
 Orosháza polgármestere
 Buzai Csaba mesél a könyvtárról
 Nekünk is tetszik
 Jóllaktunk :)

 Következő megállónk Békéscsaba volt, ahol a Békés Megyei Könyvtárban vártak bennünket. Rakonczás Szilvia igazgatónő fogadott bennünket. Itt is körbevezették a delegációnkat az egész könyvtárban, de amit külön kiemelnék, hogy megcsodálhattuk legújabb KOLLABOR elnevezésű Tudományos Élménypedagógiai Központjukat, amit aznap adtak át, és a Digilabort. A központ azzal a céllal jött létre, hogy a fiatalok számára megfelelő környezetet biztosítson az alkotásra, kísérletezésre és készségeik fejlesztésére. A digitális labor egyfajta közösségi tér, felszerelve informatikai eszközökkel. Bármilyen csoportok szabadon összejöhetnek, hogy közösen tervezzenek, alkossanak – például a számítógépekkel, a 3D-s nyomtatóval, az okosvarrógéppel, a könyvkötészeti alapgépekkel. Emellett a robotikával is megismerkedhetnek az ide látogatók.
 Békéscsabán
 Rakonczás Szilvia a megnyitó forgatagában fogad bennünket
 Juhász Zoltán mesél, mutat, vezet
 Kati csak nem sorrendbe teszi a könyveket?
 Mit olvasnak Békéscsabán?
 Kamaszkuckó alakul

 Könyvtárosbringa


Utolsó úti célunk Szentes városa volt, ahol a Városi Könyvtárba látogattunk. Ez a könyvtár arról ismert, hogy a zsinagóga épületét újították fel, és abban kapott helyet a könyvtár 1998-ban. Először megismerkedhettünk a zsinagóga történetével, majd Sallainé Gresó Klára igazgatónőtől a könyvtár működéséről is hallhattunk.
Összességében elmondhatom, hogy élményekben gazdag napunk volt. Új kapcsolatok születtek, amelyek reméljük sokáig fennmaradnak. Jövőre folytatódnak majd a szakmai kirándulások, s minden könyvtárost csak biztatni tudok, hogy éljenek a lehetőséggel, jelentkezzenek ezekre az utazásokra.

 Múltidézés Szentesen
 Tóratekercs a múltból

 Minden könyv védőfóliát kap
Könyvkapu


 Köszönjük mindhárom könyvtárnak, hogy vendégül láttak bennünket, s a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek a támogatást, ami nélkül nem valósulhatott volna meg ez a kitűnő program.

Csordás Katalin
Kozma Lajos könyvtár
Bácsfeketehegy

Nincsenek megjegyzések: