- 2 vajdasági könyvtáros
-1 hónapos ösztöndíjprogram az Országgyűlési Könyvtárban
-számtalan jó ötlet, amit nem tudunk magunkban tartani
Ezeket jól összekeverni és már kész is!
BESZÁMOLÓINK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÖNYVTÁRBAN TÖLTÖTÖTT IDŐSZAKRÓL:
Könyvtár, ami összeköt (Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése, 2011)
Szeptemberben egy hónapot tölthettem Budapesten, az Országgyűlési Könyvtárban, az Országgyűlés elnöke által életre hívott Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése elnevezésű program keretében.
A program főcélja az Országgyűlési Könyvtár és az Országgyűlés működésének a megismertetése, a magyarországi könyvtárak (az Országos Széchényi Könyvtár, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Könyvtára, a kecskeméti Katona József Könyvtár) működésének a bemutatása, látogatás az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetben és végül, de nem utolsósorban saját könyvtárunk megismertetése, barátkozás a programban részt vevő Kárpát-medencei fiatal könyvtárosokkal.
A programba való bekerülés feltétele egy pályamunka, egy önéletrajz és egy motivációs levél megírása volt. A meghirdetett pályázatra 11 könyvtáros nyújtotta be pályamunkáját, közülük 10 nyert: négyen Erdélyből, egy-egy könyvtáros a Felvidékről, Kárpátaljáról, Szlovéniából, Miskolcról, ketten pedig a Vajdaságból.
Azon a bizonyos szeptember elsején szűnni nem akaró görccsel a gyomromban érkeztem meg az Anna Szállóba. Bár tisztában voltam a pályázat részleteivel, olvastam a várható programot, mégis izgultam. Mert ugye ez nem egy akármilyen program, nem egy akármilyen pályázat; ez egy rendhagyó dolog. Az Országgyűlés elnöke hirdette meg a pályázatot, az Országgyűlés Könyvtára a helyszín. Tehát minden adva van, hogy egy határon túli, fiatal, magyar könyvtáros szapora pulzussal nézzen a dolog elé.
A szállodába való érkezés olajozottan ment. Nagyon szép szobákat kaptunk.
Az izgalomnál már csak a kíváncsiság volt nagyobb bennem. Vajon milyenek a többiek? És a vendéglátóink?
Azon a bizonyos szeptember elsején szűnni nem akaró görccsel a gyomromban érkeztem meg az Anna Szállóba. Bár tisztában voltam a pályázat részleteivel, olvastam a várható programot, mégis izgultam. Mert ugye ez nem egy akármilyen program, nem egy akármilyen pályázat; ez egy rendhagyó dolog. Az Országgyűlés elnöke hirdette meg a pályázatot, az Országgyűlés Könyvtára a helyszín. Tehát minden adva van, hogy egy határon túli, fiatal, magyar könyvtáros szapora pulzussal nézzen a dolog elé.
A szállodába való érkezés olajozottan ment. Nagyon szép szobákat kaptunk.
Az izgalomnál már csak a kíváncsiság volt nagyobb bennem. Vajon milyenek a többiek? És a vendéglátóink?
Hamarosan mindenre fény derült az esti ''Welcome drink”-en. A feszültség oldódott, felragyogtak a tekintetek. Az addig megszeppent társaság kezdett feloldódni. Nagyon sokat jelentett, hogy az Országgyűlési Könyvtárból érkező kollégák közvetlenül és nagy szeretettel fogadtak minket. Mint egy rég nem látott barátot, akivel olyan jó újra összefutni.
Kedves vendéglátóink között köszönthettük Ambrus János főigazgató urat, Redl Károly tájékoztatási igazgató urat, Koreny Ágnest, valamint Maltsik Balázs és Mészáros Gergely könyvtárosokat.
Kedves vendéglátóink között köszönthettük Ambrus János főigazgató urat, Redl Károly tájékoztatási igazgató urat, Koreny Ágnest, valamint Maltsik Balázs és Mészáros Gergely könyvtárosokat.
Majd az ezt követő napokban a szentendrei, visegrádi kirándulásokon rázódott össze a csapat, amikor csak úgy kószáltunk a szentendrei utcákon és kötetlenül beszéltünk a szakmáról meg minden másról.
A kötött programok folyamán az Országgyűlési Könyvtár dolgozói is bemutatkoztak és bemutatták a mintegy nyolcvan főt foglalkoztató gyönyörű könyvtárukat. Az előadó kollégák jól felkészülten és mosolygósan érkeztek hozzánk és beszéltek mindenről, amit tudni lehet és kell az Országgyűlési Könyvtárról.
A könyvtár működésén, a könyvtárosok szakmai felkészültségén túlmenően számomra a legfontosabb információ az volt, hogy az Országgyűlési Könyvtár nem egy zárt, megközelíthetetlen intézmény. Épp ellenkezőleg: egy nyitott, minden érdeklődőnek elérhető könyvtár. Egy barátságos hely, tele olyan emberekkel, akik alig várják, hogy segíthessenek az olvasóiknak.
Lehetőségünk nyílt ellátogatni az Országos Széchényi Könyvtárba is. Igen gazdag programmal fogadta a kis csapatunkat. Megnézhettük a legféltettebb kincseit, ritkaságait, kuriózumait. Találkozhattunk a Könyvtári Intézet munkatársával, és értesülhettünk a határon túli könyvtárosügyeket is érintő munkásságukról, valamint a Magyar Elektronikus Könyvtárról és a 1986-1989 utáni magyarországi kisebbségi, nemzetiségi dokumentációról is. Végezetül a Nemzetközi és Kulturális Kapcsolatok Osztálya ismertette működését.
Ellátogattunk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba, illetve annak XXII. kerületi fiókintézményébe, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárba és a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárába is.
Megtisztelő volt, hogy a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, Bakos Klára személyesen mutatta be a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Könyvtárát. Kötetlen beszélgetés formájában a határon túli könyvtárosügyekről is szót ejtettünk.
Minden könyvtárban - ahol látogatást tettünk - sok újdonsággal, érdekességgel találkoztam. Minden helyszínen biztosítottak afelől, hogy lehetőség van a határon túli könyvtárakkal való együttműködésre, hogy bátran fordulhatunk hozzájuk, mert foglalkoznak a határon túli kérésekkel és lehetőségeikhez mérten igyekeznek segíteni az arra rászorulóknak.
Az Országgyűlési Könyvtárban töltött egy hónap alatt lehetőségünk nyílt bepillantani az Országgyűlés munkájába, mindennapjaiba is. Számomra maradandó élményt nyújtottak ezek a programok, mert általa olyan helyekre nyertünk bebocsátást, ahová csak kevesek juthatnak be. Az eddig csak televízióban látott személyek, helyszínek keltek életre. Érdekes és egyben jóleső érzés volt ezt testközelből kísérni. Mind a házbizottsági ülés, mind a karzatlátogatás tartalmas program volt. Külön kiemelném dr. Soltész István országgyűlési főtitkár úr lebilincselő előadását, mely rendkívül szellemes és szórakoztató módon tárta fel az Országgyűlés munkáját, az ülések, a törvényhozás folyamatát.
A Lakitelken tett kirándulásunk is maradandó emlék lesz számomra. Lezsák Sándor úr, az Országgyűlés alelnöke, őszintén mesélt a Lakiteleki Népfőiskola múltjáról, jelenéről. Egy nem mindennapi ember állt előttünk, aki a politikai élet egyik közszereplőjeként éli a mindennapjait, mindemellett férj, apa és egy virágzó intézmény megálmodója, irányítója is egyben. Szimpatikus volt a közvetlensége, józan gondolkodása. Bevallása szerint hamar rájött arra, hogy számára a politika egy eszköz, amivel elősegítheti a Népfőiskola ügyét.
Az egy hónapos ösztöndíjprogram keretén belül a Kulturális Örökség Napjai kapcsán lehetőségünk nyílt bemutatkozni a nagyközönségnek. Csapatunk egy hatvanperces, prezentációval egybekötött előadással készült, mely révén bemutattuk, hogy honnan érkeztünk.
Az ösztöndíjprogramnak hála barátságok kötettek, formálódott a szemléletünk, és tapasztalatokkal gazdagon megrakva térhetünk haza, hogy itthon kamatoztassuk a megszerzett tudást.
Reményeink szerint a programnak ezzel nincs vége. Kapcsolatban maradunk, és építjük tovább ezt a barátságot. Amint lehet, találkozunk, valahol a Kárpát-medencében.
BEDNÁRIK PROKEC Zita
A kötött programok folyamán az Országgyűlési Könyvtár dolgozói is bemutatkoztak és bemutatták a mintegy nyolcvan főt foglalkoztató gyönyörű könyvtárukat. Az előadó kollégák jól felkészülten és mosolygósan érkeztek hozzánk és beszéltek mindenről, amit tudni lehet és kell az Országgyűlési Könyvtárról.
A könyvtár működésén, a könyvtárosok szakmai felkészültségén túlmenően számomra a legfontosabb információ az volt, hogy az Országgyűlési Könyvtár nem egy zárt, megközelíthetetlen intézmény. Épp ellenkezőleg: egy nyitott, minden érdeklődőnek elérhető könyvtár. Egy barátságos hely, tele olyan emberekkel, akik alig várják, hogy segíthessenek az olvasóiknak.
Lehetőségünk nyílt ellátogatni az Országos Széchényi Könyvtárba is. Igen gazdag programmal fogadta a kis csapatunkat. Megnézhettük a legféltettebb kincseit, ritkaságait, kuriózumait. Találkozhattunk a Könyvtári Intézet munkatársával, és értesülhettünk a határon túli könyvtárosügyeket is érintő munkásságukról, valamint a Magyar Elektronikus Könyvtárról és a 1986-1989 utáni magyarországi kisebbségi, nemzetiségi dokumentációról is. Végezetül a Nemzetközi és Kulturális Kapcsolatok Osztálya ismertette működését.
Ellátogattunk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba, illetve annak XXII. kerületi fiókintézményébe, a kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárba és a Képzőművészeti Egyetem Könyvtárába is.
Megtisztelő volt, hogy a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, Bakos Klára személyesen mutatta be a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Könyvtárát. Kötetlen beszélgetés formájában a határon túli könyvtárosügyekről is szót ejtettünk.
Minden könyvtárban - ahol látogatást tettünk - sok újdonsággal, érdekességgel találkoztam. Minden helyszínen biztosítottak afelől, hogy lehetőség van a határon túli könyvtárakkal való együttműködésre, hogy bátran fordulhatunk hozzájuk, mert foglalkoznak a határon túli kérésekkel és lehetőségeikhez mérten igyekeznek segíteni az arra rászorulóknak.
Az Országgyűlési Könyvtárban töltött egy hónap alatt lehetőségünk nyílt bepillantani az Országgyűlés munkájába, mindennapjaiba is. Számomra maradandó élményt nyújtottak ezek a programok, mert általa olyan helyekre nyertünk bebocsátást, ahová csak kevesek juthatnak be. Az eddig csak televízióban látott személyek, helyszínek keltek életre. Érdekes és egyben jóleső érzés volt ezt testközelből kísérni. Mind a házbizottsági ülés, mind a karzatlátogatás tartalmas program volt. Külön kiemelném dr. Soltész István országgyűlési főtitkár úr lebilincselő előadását, mely rendkívül szellemes és szórakoztató módon tárta fel az Országgyűlés munkáját, az ülések, a törvényhozás folyamatát.
A Lakitelken tett kirándulásunk is maradandó emlék lesz számomra. Lezsák Sándor úr, az Országgyűlés alelnöke, őszintén mesélt a Lakiteleki Népfőiskola múltjáról, jelenéről. Egy nem mindennapi ember állt előttünk, aki a politikai élet egyik közszereplőjeként éli a mindennapjait, mindemellett férj, apa és egy virágzó intézmény megálmodója, irányítója is egyben. Szimpatikus volt a közvetlensége, józan gondolkodása. Bevallása szerint hamar rájött arra, hogy számára a politika egy eszköz, amivel elősegítheti a Népfőiskola ügyét.
Az egy hónapos ösztöndíjprogram keretén belül a Kulturális Örökség Napjai kapcsán lehetőségünk nyílt bemutatkozni a nagyközönségnek. Csapatunk egy hatvanperces, prezentációval egybekötött előadással készült, mely révén bemutattuk, hogy honnan érkeztünk.
Az ösztöndíjprogramnak hála barátságok kötettek, formálódott a szemléletünk, és tapasztalatokkal gazdagon megrakva térhetünk haza, hogy itthon kamatoztassuk a megszerzett tudást.
Reményeink szerint a programnak ezzel nincs vége. Kapcsolatban maradunk, és építjük tovább ezt a barátságot. Amint lehet, találkozunk, valahol a Kárpát-medencében.
BEDNÁRIK PROKEC Zita
Emberek és könyvek között
Négy éve dolgozom könyvtárosként. Szeretem ezt a munkát, ami nem is igazán munka, hiszen emberek között, könyvek között lehetek, s szép dolgokkal foglalkozhatom: könyvekkel, emberekkel, különleges kérdésekkel, idézetekkel. Szeptemberben nagy megtiszteltetés ért: azok között a határon túli könyvtárosok között lehettem, akik egy hónapot az Országgyűlési Könyvtárban tölthettek. Ennek egy feltétele volt: pályamunkát kellett írni, a saját könyvtárunk bemutatásával.
Az egy hónap alatt megismerhettük az Országgyűlés munkáját, ott lehettünk a folyósokon, az üléstermekben, az étteremben. Névre szóló belépőt kaptunk, mellyel szabad bejárásunk volt a különböző kormányépületekbe, igaz, mindennap csak szigorú ellenőrzéssel juthattunk be. Az ott dolgozók mesélik, hogy ha valami gond van a kártyával, akkor még őket sem engedik be, annak ellenére sem, ha több évtizede ott dolgoznak és a portás is ismeri őket. Külön érdekesség volt ott lenni a házülésen, a karzaton, s saját szemünkkel látni azt, amit eddig csak tévéből ismertünk. A kupola megjárása volt a legemlékezetesebb, hiszen sok ott dolgozó sem járt még az épület tetején.
Megismerhettük továbbá az Országgyűlési Könyvtárat, annak működését, s kiderült, bármikor fordulhatunk ide segítségért, hiszen nemcsak azért van, hogy a képviselők munkáját segítse, hanem azért, hogy kiszolgálja a kíváncsi olvasókat is. Megmutatták az értékes kiadványaikat, meséltek arról, hogyan könnyítik meg a képviselők munkáját, milyen kiadványokat szereznek be. Az építész, Steindl Imre nagyon szerette és tisztelte a könyvtárügyet, hiszen a Parlament könyvtára nagyon szép helyen van, könnyen megközelíthető, nemcsak a Duna-part felől, hanem az épületen belül is. Voltak azonban olyan időszakok, amikor a Parlament felőli ajtaját befalazták, mert nem tartották fontosnak, hogy a képviselők tájékozottak, műveltek legyenek.
Az ösztöndíjasok között kilenc határon túli és egy magyarországi könyvtáros volt. Jutott időnk megismerni egymást, összebarátkozni, beszélgetni. Ebben sokat segített, hogy a program elején mindenki bemutatta a könyvtárat, amelyben dolgozik, s így teljes képet kaptunk a határon belüli és kívüli könyvtári viszonyokról. Ez volt a leghasznosabb, mert a munkánkat segíti majd. Tudjuk, hova kell fordulni, ha valamilyen problémával találjuk magunkat szemben. S ami a legfontosabb: tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, s van kire számítanunk.
A mi könyvtárunkat, szülővárosunkat is megmutattunk a nagyközönségnek, mi, ösztöndíjasok is lehetőséget kaptunk a bemutatkozásra a Kulturális Örökség Napokon. Szabadkaiként akkor természetesen Kosztolányiról meséltem, arról, hogy milyen szép is volt ez a város az ő gyerekkorában, s milyen érdekes, semmi máshoz nem hasonlítható, számunkra mégis nagy jelentőségű események történtek itt.
A program szervezői arra is gondoltak, hogy ne csak a határon túli könyvtárakat ismerjük meg egymás elbeszéléseiből, hanem a budapestieket is, jártunk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, annak fiókkönyvtárában, az Országos Széchenyi Könyvtárban, a Képzőművészeti Egyetem könyvtárában, a kecskeméti Katona József Könyvtárban. Mindegyik hasznos időtöltés volt, mert ötletet kaptunk, inspirálódtunk, tanultunk.
A szakmai programokat kirándulások is színesítették, bejártuk Budapestet, a magyar főváros környékét, emellett voltunk Tihanyban, Kecskeméten, Lakiteleken.
Könyvtár, ami összeköt. Az Országgyűlési Könyvtár. A magyar könyvekkel rendelkező könyvtárak. Lelkünk könyvtárai. Összekötnek, mert egy célunk van: az információadás, az olvasóvá nevelés, a könyvek szeretete.
Hogy mit láttunk, hallottunk? Nem fogható meg kézzel, nem is mesélhető el. Bennünk van, lelkünk mélyén nyugszik, fűt bennünket, éltet. Az ötletek, a tanultak szépen lassan bukkannak majd fel a mélyből, s a könyvtárunkban öltenek majd arcot.
HICSIK Dóra
Az egy hónap alatt megismerhettük az Országgyűlés munkáját, ott lehettünk a folyósokon, az üléstermekben, az étteremben. Névre szóló belépőt kaptunk, mellyel szabad bejárásunk volt a különböző kormányépületekbe, igaz, mindennap csak szigorú ellenőrzéssel juthattunk be. Az ott dolgozók mesélik, hogy ha valami gond van a kártyával, akkor még őket sem engedik be, annak ellenére sem, ha több évtizede ott dolgoznak és a portás is ismeri őket. Külön érdekesség volt ott lenni a házülésen, a karzaton, s saját szemünkkel látni azt, amit eddig csak tévéből ismertünk. A kupola megjárása volt a legemlékezetesebb, hiszen sok ott dolgozó sem járt még az épület tetején.
Megismerhettük továbbá az Országgyűlési Könyvtárat, annak működését, s kiderült, bármikor fordulhatunk ide segítségért, hiszen nemcsak azért van, hogy a képviselők munkáját segítse, hanem azért, hogy kiszolgálja a kíváncsi olvasókat is. Megmutatták az értékes kiadványaikat, meséltek arról, hogyan könnyítik meg a képviselők munkáját, milyen kiadványokat szereznek be. Az építész, Steindl Imre nagyon szerette és tisztelte a könyvtárügyet, hiszen a Parlament könyvtára nagyon szép helyen van, könnyen megközelíthető, nemcsak a Duna-part felől, hanem az épületen belül is. Voltak azonban olyan időszakok, amikor a Parlament felőli ajtaját befalazták, mert nem tartották fontosnak, hogy a képviselők tájékozottak, műveltek legyenek.
Az ösztöndíjasok között kilenc határon túli és egy magyarországi könyvtáros volt. Jutott időnk megismerni egymást, összebarátkozni, beszélgetni. Ebben sokat segített, hogy a program elején mindenki bemutatta a könyvtárat, amelyben dolgozik, s így teljes képet kaptunk a határon belüli és kívüli könyvtári viszonyokról. Ez volt a leghasznosabb, mert a munkánkat segíti majd. Tudjuk, hova kell fordulni, ha valamilyen problémával találjuk magunkat szemben. S ami a legfontosabb: tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, s van kire számítanunk.
A mi könyvtárunkat, szülővárosunkat is megmutattunk a nagyközönségnek, mi, ösztöndíjasok is lehetőséget kaptunk a bemutatkozásra a Kulturális Örökség Napokon. Szabadkaiként akkor természetesen Kosztolányiról meséltem, arról, hogy milyen szép is volt ez a város az ő gyerekkorában, s milyen érdekes, semmi máshoz nem hasonlítható, számunkra mégis nagy jelentőségű események történtek itt.
A program szervezői arra is gondoltak, hogy ne csak a határon túli könyvtárakat ismerjük meg egymás elbeszéléseiből, hanem a budapestieket is, jártunk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, annak fiókkönyvtárában, az Országos Széchenyi Könyvtárban, a Képzőművészeti Egyetem könyvtárában, a kecskeméti Katona József Könyvtárban. Mindegyik hasznos időtöltés volt, mert ötletet kaptunk, inspirálódtunk, tanultunk.
A szakmai programokat kirándulások is színesítették, bejártuk Budapestet, a magyar főváros környékét, emellett voltunk Tihanyban, Kecskeméten, Lakiteleken.
Könyvtár, ami összeköt. Az Országgyűlési Könyvtár. A magyar könyvekkel rendelkező könyvtárak. Lelkünk könyvtárai. Összekötnek, mert egy célunk van: az információadás, az olvasóvá nevelés, a könyvek szeretete.
Hogy mit láttunk, hallottunk? Nem fogható meg kézzel, nem is mesélhető el. Bennünk van, lelkünk mélyén nyugszik, fűt bennünket, éltet. Az ötletek, a tanultak szépen lassan bukkannak majd fel a mélyből, s a könyvtárunkban öltenek majd arcot.
HICSIK Dóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése