2018. november 9., péntek

Gondolatok a könyvtárban

Vajdasági magyar könyvtárosok (köztük a Könyvtár, ami összeköt ösztöndíjprogram résztvevői) is meghívást kaptak a Magyar Könyvtárosok VIII. Világtalálkozójára, amelyet november 6-án és 7-én tartottak Budapesten az Országgyűlési Könyvtár megalakulásának 150. évfordulója alkalmából.

A kétnapos konferencia az Országház és az Országos Széchényi Könyvtár épületében kapott helyet, amely során megismerhettük a magyarországi és a külhoni magyar könyvtárosok munkáját, valamint intézményük múltját és jelenét: digitalizálási eredményeiket, további terveiket.

A konferencia végén konklúzióként megfogalmazódott, hogy az egyre gyorsuló digitalizálási folyamatok ellenére ma is szükség van könyvtárosokra, akiknek feladatköre bővül/módosul, ahogy a világ is változik.

Bátran kijelenthetjük, a szervezők odaadó munkájának gyümölcseként ez az összejövetel nem csak szakmai téren erősíthette meg, emelte fel az embert, hanem újra, sokadszorra biztosított alkalmat a Kárpát-medence magyar könyvtárosai közt kialakult barátságok ápolására is.

Köszönet a sok-sok mindenért: a részvételi lehetőségért, a kedvességért és a megannyi mosolyért, nevetésért!

1. NAP
MEGÉRKEZTÜNK

REDL KÁROLY ELŐADÁSA 
AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÖNYVTÁRRÓL

KÖNYVTÁROSOK, KÖNYVTÁROSOK MINDENFELÉ


RÉGI ISMERŐSÖKKEL - HORVÁTORSZÁGBÓL

ERDÉLYBŐL

 ITTHONRÓL

BUDAPESTRŐL

A 2015-ÖS ÖSZTÖNDÍJASOK EGY RÉSZE

NÉHA PIHENNI IS KELLETT


AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÖNYVTÁR


 ÉS A SZLAVÓN TÖLGYEK.

ESTI BUDAPEST: KÖNYVTÁR, AMI KÖRBEVISZ

2. NAP
OSZK



VIGYÁZÓ SZEMETEK SZÖVEGRE VESSÉTEK


 CORVINÁK KÖZÖTT

 DIGITALIZÁLÁS, DIGITALIZÁLÁS, TE CSODÁS

KÖZÖS FÉNYKÉP, MIELŐTT MEGFORDULUNK A KÖZÖS FÉNYKÉPEZÉSHEZ.

SZÖVEG: 
Vinkó Attila

KÉPEK:
Bednárik Prokec Zita, Hicsik Dóra, Nagy Emese, Vázsonyi Csilla, Villám Judit, Vinkó Attila

Nincsenek megjegyzések: