2012. május 10., csütörtök

Könyvtár, ami összeköt


Tavalyi pályamunkám:





KÖNYVTÁRAK A NEMZETPOLITIKAI
FELADATOK SZOLGÁLATÁBAN
(gyűjteményszervezés,
szolgáltatáspolitika, szolgáltatásmarketing)

„Nyelvében él a nemzet” És nyelvének könyveiben él-e? Kell-e közkönyvtár? Ha igen, milyen szerepet kell betöltenie? Mennyit szabad változnia és mikor? Mennyi olvasónak kell lennie?  A kis közösség érdemel-e jót, érdemel-e könyvtárat, vagy éppen a kis közösségnek van nagyobb szüksége a nemzeti hovatartozást erősítő dolgokra?

HOGYAN LEHETNE A SZABADKAI VÁROSI KÖNYVTÁR
FONTOS NEMZETPOLITIKAI TÉNYEZŐ?

Szabadka a vajdasági magyarság központja, s középiskolái, egyetemei/karai által is fontos szerepet tölt be a kisebbségi lét életében. Ezért kulcsszerepet kap a város minden közintézménye, ezen belül pedig a könyvtár is.
A Városi Könyvtár állománya többnyelvű (a magyar mellett szerb és horvát könyvek találhatóak a gyűjteményben), sokkal nehezebb bármilyen fejlődés, újítás, előrelépés, mert annak mind a három nyelven egyformának kell(ene) lennie. S habár a horvát nyelvű olvasó ugyanolyan kisebbséginek számít, mint a magyar, mégis jobb helyzetben van, mert megérti az államnyelven írott könyvet/felhívást/szabályzatot.

KEZDETEK:
A szabadkai Városi Könyvtárnak 280 ezer kötetes gyűjteménye van, amelyből kb. 100 ezer magyar nyelvű. A könyvtárnak – a fiókkönyvtárakat nem tekintve most – öt olyan részlege van, ahol könyvkölcsönzés/olvasótermi kutatás folyik. A könyvek nyelvét tekintve minden osztály vegyes, mindig egy légtérben, egy/két könyvtáros részvételével folyik a munka. A magyar könyvek csak számozásukat tekintve számítanak külön gyűjteménynek. Ez rossz megoldás, hiszen így „testvériség-egységben” nehéz újat alkotni, újdonságot bevezetni, mert a másik fél beleegyezésére is szükség van. S bevallom, ez a legritkább esetben történik meg.
Az első és legfontosabb teendő tehát a gyűjtemények szétválasztása lenne. Az épület elrendezése nem könyvtárnak való – a Raichle Ferenc tervezte Kaszinó épületében vagyunk – ez csak úgy lenne megoldható, ha a magyar/vagy szerb nyelvű könyveket a mostani gyermekosztályra, vagy a kölcsönzőre csoportosítjuk. Amennyiben ez megtörtént, a magyar anyanyelvű könyvtárosokat is végre olyan környezetbe oszthatjuk be, ahol szükség van rájuk. Sem az energiájukat sem a tudásukat nem fecsérlik el olyan ügyekre, amihez semmi közük. Ugyanez elmondható a szerb könyvtárosokra is – szinte abszurdumnak tűnik, hogy például, amíg én egy szerb könyvet keresek a kölcsönzőn, addig a szerb anyanyelvű kolleganő magyar könyvet ajánl a gyermekosztályon.
Mivel községi alapítású a könyvtár, a gyűjtemények nem választhatóak szét teljesen, de egy nyelvi szelektálás – véleményem szerint – belefér a változtatásba.

AZ ÁLLOMÁNY RENDSZEREZÉSE, GYARAPÍTÁSA
A legfontosabb tényező – az anyanyelvű tájékoztatás – után következne az állomány rendszerezése, bővítése és a könyvtár szolgáltatásainak bővítése.
Az így egy helyre kerülő magyar nyelvű könyveket/újságokat/hanghordozókat már bátran lehetne csoportosítani, nem kellene figyelembe venni a szerb megszokásokat.

Be lehetne vezetni például a következő csoportosítást:
-          baba-mama könyvek – babáknak, kismamáknak szóló könyvek
-          kiskönyvtáram – óvodásokank/kisiskolásoknak szóló könyvek
-          kamaszkönyvtár tiniknek szóló könyvek, újságok
-          Férfiak kizárva
-          Nők kizárva
-          stb...
A költözködést/rendszerezést egy teljes átvilágítás/revízió követne, kiderülne, milyen könyveink is vannak. A könyvtárban kb. tízévente megtörténik a szokásos állományellenőrzés, de sem a szokványos katalógus (katalógusszekrény), sem az elektronikus katalógus nem tükrözi a pillanatnyi helyzetet.
Ezután következne az állománygyarapítás. A mi könyvtárunk olvasói többségükben középkorúak és nyugdíjasok, s a modern irodalom mellett általában klasszikusokat olvasnak. Érdeklődőek, türelmesek – sokszor hónapokig várnak egy-egy könyvre – minden könyvnek örülnek, amit kapnak, s szívesen veszik az újításokat, a könyvajánlókat, a segítséget, a beszélgetést. Nem panaszkodnak, ha régi könyvet kapnak, tudják, hogy rossz az intézmény helyzete. A közelmúltban szerzett be a könyvtár egy Magyarország története sorozatot. Örömünkre szolgált, hogy nemcsak a középiskolások kölcsönözték ki a beszámolók miatt, hanem az idősebbek is, akik így pótolják hiányos történelemtudásukat. Szinte siralmas, hogy nincsenek magyar történelemmel, földrajzzal, művelődéstörténettel foglalkozó anyagaink.
Amennyiben a magyar nyelvű könyvek egy térben csoportosíthatóak lennének, ez is megoldható lenne, hiszen ha a kölcsönzőn nincs anyag, az olvasónak nem kellene az épületet megkerülve, szerbül beszélve kérni máshol (olvasóteremben, helyismereti osztályon) a könyvet, hanem helyben is megkaphatná.
A legújabb könyvek mellett fontos lenne beszerezni a klasszikusokat is. Ezeket a 60-as, 70-es években megvették, mára azonban ronggyá olvasták őket, elvesztek. S lehetetlen, hogy egy Szabadka méretű városnak – ahol ismétlem: magyar középiskolák, egyetemi karok vannak – ne  legyen meg a könyvtárában a Jókai-összes!

Kérdőívekkel fel kell mérni az olvasók igényeit. 2009-ben végeztem egy kérdőíves felmérést, amelyből kiderült, hogy a klasszikusok (amennyiben jó állapotban vannak) még mindig ugyanolyan népszerűek, mint a bestsellerek, s az embereket nemcsak a divatos témák érdeklik (életmód) hanem a földrajz, a történelem, a pénzügy is.
Identitáserősító, identitásmegtartó műveket kell beszerezni. Nemcsak könyveket, hanem plakátokat, írók, költők arcképeit, térképeket, stb. Mindenhonnan látniuk kell az olvasóknak, hogy milyen értéket hordoznak, milyen értékes az anyanyelvük, a kultúrájuk, a múltjuk. Ez ma egy faliújságban merül ki, de reményeim szerint a jövőben bővíthető lesz a „csináld magad hulladékanyagból a kiírásokat” hirdetőtábla.
A lexikonokat, enciklopédiákat nem elzárva kellene tartani – a szakkönyveink a tudományos osztály raktárában és a kölcsönző osztály olvasók számára elérhetetlen helyén vannak – ki kellene tenni, hogy bárki lapozhassa, tanulmányozhassa.
Fontos lenne, hogy messziről láthatóak legyenek a könyvtár jellemzői, gondolok itt a kirakatra. Ma a könyvtárnak csak a gyermekosztályon van használható kirakata, de a nemzetköziség jegyében alig találhatóak benne magyar könyvek, plakátok, idézetek. Az intézménynek be kell csalogatnia a látogatókat, színesnek kell lennie, barátságosnak. S ez nem a pénzen múlik! A kölcsönző osztályon, ahol én dolgozom az utóbbi években voltak változások: a raktárszerű helyiség – régi asztallal, kisszékekkel bővülve – már-már kezd barátságossá válni.
            A könyvtárnak valaha jó kapcsolatai voltak magyarországi könyvtárakkal, ezek az ismeretségeket, kapcsolatokat kellene újra felvenni, mert semmi sem jobb ötletadó egy másik könyvtárnál.
          A könyvtárnak szép gyűjteménye van régi magyar újságokból, ezeknek a digitalizálása folyamatban van, viszont még mindig nem elég gyors. Ez be kellene fejezni, s elérhetővé tenni az olvasók és kutatók számára.
            A könyvtár nem nemzeti könyvtár, nem gyűjthet mindent, ami viszont fontos lenne: gyűjtenie kellene a magyar kultúrához kapcsolódó kiadványokat, hanghordozókat, dokumentumokat.
            Emellett olyan könyveket is be kellene szereznie, ami a magyar nyelv tanítását és tanulását segítik elő: a magyar nyelv hivatalos Szabadkán, s a község iskoláiban a nem magyar anyanyelvűek fakultatív tantárgyként tanulhatják is.
           
SZOLGÁLTATÁSOK BŐVÍTÉSE
            A könyvtár szolgáltatásai közé pillanatnyilag a kölcsönzés, fénymásolás, nyomtatás tartozik. Ez mindenféleképpen bővíteni kelleme, hiszen a könyvtár nemcsak abból áll, hogy az olvasó kér egy könyvet, s mi vagy odaadjuk neki, vagy nem. Információs központtá kell nőnie.   Ha valaki például házi olvasmányért jön, meg kell(ene) kérdezni, kell-e neki segítség a feldolgozásban. Nem arra gondolok, hogy a könyvtáros oldja meg a feledatot, hanem arra, hogy a könyvtáros legyen felkészült, s tudjon segítséget nyújtani (például mire kell figyelnie az adott mű olvasásakor).
            Szabadka ismert hely, sokan jönnek ide kirándulni. A könyvtárnak össze kellene fognia a Városi Múzeummal és segítséget kellene nyújtani az idegenvezetésben is. Nem arra gondolok, hogy a könyvtáros vegye át a múzeumpedagógus szerepét, de például be lehetne vezetni egy Kosztolányi-sétát, amire a könyvtár dolgozója kísérné a csoportot. Ez egy fél órás séta lenne, ami felölelné Szabadka Kosztolányi-emlékhelyeit. A könyvtárosoknak ismerniük kell a város nevezetességeit, a történetét, hiszen sokan fordulnak be, és tesznek fel olyan kérdéseket, hogy hol született Kosztolányi, vagy hol van eltemetve Csáth Géza...
            A könyvtár a szervezője több irodalmi rendezvénynek: Kosztolányi Dezső Napok, Danilo Kis Napok. Én ezt még bővíteném középiskolásoknak szóló vetélkedővel. Idén a Kosztolányi Dezső Napok keretében a középiskolások Da Vinci kód-szerűen térképpel a kezükben járták a várost és keresték meg Szabadkán Kosztolányi nyomait. Nagyon élvezték, s a részvétel is – éppen a szokatlannak tűnő verseny miatt – rekordszámú volt. Tehát ilyen vetélkedőt szerveznék szecesszió, Csáth Géza, a vajdasági magyar irodalom 28-as nemzedéke, stb. témában. az ilyen versenyek lázba hozzák a középiskolásokat, éppen azt a korosztályt, amelyik ritkán jár könyvtárba, s rengeteg újdonsággal, új ismerettel szolgál.
            A Városi Könyvtár a COBISS nevű szerbiai katalogizázlást használja. A program cirill betűs, szerb nyelvű. A magyar olvasók éppen ezért ritkán használják. Játékos formában kell az olvasókat megtanítani rá, rávezetni az internetes keresésre. Ezt a játékot a könyvtár napján, vagy más fontos napon szervezném meg: a gyerekek, fiatalok, idősek a bejáratnál kapnának egy-egy címet/szerzőt/kulcsszót s ahhoz kellene könyvet keresniük. Útmutatókat kellene nyomtatnunk,amelyben bemutatjuk a programot, s ezt elérhetővé kell tennünk az olvasók számára.
            Én a szegedi Somogyi Könyvtárban használtam egy szolgáltatást, ami nagyon fontos és érdekes lenne nálunk is: az olvasó leadja címet/témát, s a könyvtárosok elkészítitk a bibiográfiát hozzá. Ez nálunk is működne, de ismétlem, ehhez rendszerezett állományra, jól felszerelt állományra és hozzáértő dolgozókra lenne szükségünk.
            A könyvtár nemcsak irodalmi rendezvényeknek adhatna otthont, hanem különböző társas összejöveteleknek is: nyelvcsoportoknak, kutatói csoportoknak. Ehhez azonban megfelelő helyiségre lenne szükségünk. A könyvtár is összehozhat például olvasóköröket: a könyvtáros tudja, ki mit mikor olvas, s ha igény van rá, időpontot egyeztethet egy kis beszélgetésre.
            Emellett az is elképzelhető, hogy a magyar részlegen ne a rádió adása szóljon, hanem magyar klasszikus zene, hogy a falakon magyar festők reprodukciói legyenek, hogy komoly helyet kapjanak a magyar vonatkozsá évfordulókra készített kiállítások, stb.

ÖSSZEGZÉS
          Írásomban azt mutattam be, hogyan tölthetné be a szabadkai Városi Könyvtár azt a szerepet, amit nemzetpolitikai szempontból be kellene töltenie. Én csak pár éve dolgozom itt, de érdeklődésemnek köszönhetően átlátom a könyvtár állományát, munkáját. Emellett ha más városban járok nem hagyom ki a könyvárlátogatást sem, mert jó könyvtáros szeretnék lenni. Szerintem a fent leírt dolgok megvalósíthatóak lennének, csak el kell kezdeni a folyamatot.
A könyvtár fontos szerepet tölt be a kisebbségi létben. Nem csupán kölcsönzésre  alkalmas hely, hanem információs központnak, kulturális térnek kell lennie. De ez nem azt jelenti, hogy helyet adunk egy-egy irodalmi estnek! A magyar kultúra több, minthogy havonta kétszer irodalmi est legyen az olvasóteremben. A magyar kultúra azt jelenti, hogy tájékozottak vagyunk és tájékoztatunk, hogy szervezők és társzervezők vagyunk, s azt a helyet töltjük be, amire a közösségnek szüksége van.
            A könyvtár egy társadalmi tér, ki kell használni!


Hicsik Dóra
Szabadka

Nincsenek megjegyzések: