2012. május 30., szerda

2012. május 10., csütörtök

Könyvtár, ami összeköt


Tavalyi pályamunkám:





KÖNYVTÁRAK A NEMZETPOLITIKAI
FELADATOK SZOLGÁLATÁBAN
(gyűjteményszervezés,
szolgáltatáspolitika, szolgáltatásmarketing)

„Nyelvében él a nemzet” És nyelvének könyveiben él-e? Kell-e közkönyvtár? Ha igen, milyen szerepet kell betöltenie? Mennyit szabad változnia és mikor? Mennyi olvasónak kell lennie?  A kis közösség érdemel-e jót, érdemel-e könyvtárat, vagy éppen a kis közösségnek van nagyobb szüksége a nemzeti hovatartozást erősítő dolgokra?

HOGYAN LEHETNE A SZABADKAI VÁROSI KÖNYVTÁR
FONTOS NEMZETPOLITIKAI TÉNYEZŐ?

Szabadka a vajdasági magyarság központja, s középiskolái, egyetemei/karai által is fontos szerepet tölt be a kisebbségi lét életében. Ezért kulcsszerepet kap a város minden közintézménye, ezen belül pedig a könyvtár is.
A Városi Könyvtár állománya többnyelvű (a magyar mellett szerb és horvát könyvek találhatóak a gyűjteményben), sokkal nehezebb bármilyen fejlődés, újítás, előrelépés, mert annak mind a három nyelven egyformának kell(ene) lennie. S habár a horvát nyelvű olvasó ugyanolyan kisebbséginek számít, mint a magyar, mégis jobb helyzetben van, mert megérti az államnyelven írott könyvet/felhívást/szabályzatot.

KEZDETEK:
A szabadkai Városi Könyvtárnak 280 ezer kötetes gyűjteménye van, amelyből kb. 100 ezer magyar nyelvű. A könyvtárnak – a fiókkönyvtárakat nem tekintve most – öt olyan részlege van, ahol könyvkölcsönzés/olvasótermi kutatás folyik. A könyvek nyelvét tekintve minden osztály vegyes, mindig egy légtérben, egy/két könyvtáros részvételével folyik a munka. A magyar könyvek csak számozásukat tekintve számítanak külön gyűjteménynek. Ez rossz megoldás, hiszen így „testvériség-egységben” nehéz újat alkotni, újdonságot bevezetni, mert a másik fél beleegyezésére is szükség van. S bevallom, ez a legritkább esetben történik meg.
Az első és legfontosabb teendő tehát a gyűjtemények szétválasztása lenne. Az épület elrendezése nem könyvtárnak való – a Raichle Ferenc tervezte Kaszinó épületében vagyunk – ez csak úgy lenne megoldható, ha a magyar/vagy szerb nyelvű könyveket a mostani gyermekosztályra, vagy a kölcsönzőre csoportosítjuk. Amennyiben ez megtörtént, a magyar anyanyelvű könyvtárosokat is végre olyan környezetbe oszthatjuk be, ahol szükség van rájuk. Sem az energiájukat sem a tudásukat nem fecsérlik el olyan ügyekre, amihez semmi közük. Ugyanez elmondható a szerb könyvtárosokra is – szinte abszurdumnak tűnik, hogy például, amíg én egy szerb könyvet keresek a kölcsönzőn, addig a szerb anyanyelvű kolleganő magyar könyvet ajánl a gyermekosztályon.
Mivel községi alapítású a könyvtár, a gyűjtemények nem választhatóak szét teljesen, de egy nyelvi szelektálás – véleményem szerint – belefér a változtatásba.

AZ ÁLLOMÁNY RENDSZEREZÉSE, GYARAPÍTÁSA
A legfontosabb tényező – az anyanyelvű tájékoztatás – után következne az állomány rendszerezése, bővítése és a könyvtár szolgáltatásainak bővítése.
Az így egy helyre kerülő magyar nyelvű könyveket/újságokat/hanghordozókat már bátran lehetne csoportosítani, nem kellene figyelembe venni a szerb megszokásokat.

Be lehetne vezetni például a következő csoportosítást:
-          baba-mama könyvek – babáknak, kismamáknak szóló könyvek
-          kiskönyvtáram – óvodásokank/kisiskolásoknak szóló könyvek
-          kamaszkönyvtár tiniknek szóló könyvek, újságok
-          Férfiak kizárva
-          Nők kizárva
-          stb...
A költözködést/rendszerezést egy teljes átvilágítás/revízió követne, kiderülne, milyen könyveink is vannak. A könyvtárban kb. tízévente megtörténik a szokásos állományellenőrzés, de sem a szokványos katalógus (katalógusszekrény), sem az elektronikus katalógus nem tükrözi a pillanatnyi helyzetet.
Ezután következne az állománygyarapítás. A mi könyvtárunk olvasói többségükben középkorúak és nyugdíjasok, s a modern irodalom mellett általában klasszikusokat olvasnak. Érdeklődőek, türelmesek – sokszor hónapokig várnak egy-egy könyvre – minden könyvnek örülnek, amit kapnak, s szívesen veszik az újításokat, a könyvajánlókat, a segítséget, a beszélgetést. Nem panaszkodnak, ha régi könyvet kapnak, tudják, hogy rossz az intézmény helyzete. A közelmúltban szerzett be a könyvtár egy Magyarország története sorozatot. Örömünkre szolgált, hogy nemcsak a középiskolások kölcsönözték ki a beszámolók miatt, hanem az idősebbek is, akik így pótolják hiányos történelemtudásukat. Szinte siralmas, hogy nincsenek magyar történelemmel, földrajzzal, művelődéstörténettel foglalkozó anyagaink.
Amennyiben a magyar nyelvű könyvek egy térben csoportosíthatóak lennének, ez is megoldható lenne, hiszen ha a kölcsönzőn nincs anyag, az olvasónak nem kellene az épületet megkerülve, szerbül beszélve kérni máshol (olvasóteremben, helyismereti osztályon) a könyvet, hanem helyben is megkaphatná.
A legújabb könyvek mellett fontos lenne beszerezni a klasszikusokat is. Ezeket a 60-as, 70-es években megvették, mára azonban ronggyá olvasták őket, elvesztek. S lehetetlen, hogy egy Szabadka méretű városnak – ahol ismétlem: magyar középiskolák, egyetemi karok vannak – ne  legyen meg a könyvtárában a Jókai-összes!

Kérdőívekkel fel kell mérni az olvasók igényeit. 2009-ben végeztem egy kérdőíves felmérést, amelyből kiderült, hogy a klasszikusok (amennyiben jó állapotban vannak) még mindig ugyanolyan népszerűek, mint a bestsellerek, s az embereket nemcsak a divatos témák érdeklik (életmód) hanem a földrajz, a történelem, a pénzügy is.
Identitáserősító, identitásmegtartó műveket kell beszerezni. Nemcsak könyveket, hanem plakátokat, írók, költők arcképeit, térképeket, stb. Mindenhonnan látniuk kell az olvasóknak, hogy milyen értéket hordoznak, milyen értékes az anyanyelvük, a kultúrájuk, a múltjuk. Ez ma egy faliújságban merül ki, de reményeim szerint a jövőben bővíthető lesz a „csináld magad hulladékanyagból a kiírásokat” hirdetőtábla.
A lexikonokat, enciklopédiákat nem elzárva kellene tartani – a szakkönyveink a tudományos osztály raktárában és a kölcsönző osztály olvasók számára elérhetetlen helyén vannak – ki kellene tenni, hogy bárki lapozhassa, tanulmányozhassa.
Fontos lenne, hogy messziről láthatóak legyenek a könyvtár jellemzői, gondolok itt a kirakatra. Ma a könyvtárnak csak a gyermekosztályon van használható kirakata, de a nemzetköziség jegyében alig találhatóak benne magyar könyvek, plakátok, idézetek. Az intézménynek be kell csalogatnia a látogatókat, színesnek kell lennie, barátságosnak. S ez nem a pénzen múlik! A kölcsönző osztályon, ahol én dolgozom az utóbbi években voltak változások: a raktárszerű helyiség – régi asztallal, kisszékekkel bővülve – már-már kezd barátságossá válni.
            A könyvtárnak valaha jó kapcsolatai voltak magyarországi könyvtárakkal, ezek az ismeretségeket, kapcsolatokat kellene újra felvenni, mert semmi sem jobb ötletadó egy másik könyvtárnál.
          A könyvtárnak szép gyűjteménye van régi magyar újságokból, ezeknek a digitalizálása folyamatban van, viszont még mindig nem elég gyors. Ez be kellene fejezni, s elérhetővé tenni az olvasók és kutatók számára.
            A könyvtár nem nemzeti könyvtár, nem gyűjthet mindent, ami viszont fontos lenne: gyűjtenie kellene a magyar kultúrához kapcsolódó kiadványokat, hanghordozókat, dokumentumokat.
            Emellett olyan könyveket is be kellene szereznie, ami a magyar nyelv tanítását és tanulását segítik elő: a magyar nyelv hivatalos Szabadkán, s a község iskoláiban a nem magyar anyanyelvűek fakultatív tantárgyként tanulhatják is.
           
SZOLGÁLTATÁSOK BŐVÍTÉSE
            A könyvtár szolgáltatásai közé pillanatnyilag a kölcsönzés, fénymásolás, nyomtatás tartozik. Ez mindenféleképpen bővíteni kelleme, hiszen a könyvtár nemcsak abból áll, hogy az olvasó kér egy könyvet, s mi vagy odaadjuk neki, vagy nem. Információs központtá kell nőnie.   Ha valaki például házi olvasmányért jön, meg kell(ene) kérdezni, kell-e neki segítség a feldolgozásban. Nem arra gondolok, hogy a könyvtáros oldja meg a feledatot, hanem arra, hogy a könyvtáros legyen felkészült, s tudjon segítséget nyújtani (például mire kell figyelnie az adott mű olvasásakor).
            Szabadka ismert hely, sokan jönnek ide kirándulni. A könyvtárnak össze kellene fognia a Városi Múzeummal és segítséget kellene nyújtani az idegenvezetésben is. Nem arra gondolok, hogy a könyvtáros vegye át a múzeumpedagógus szerepét, de például be lehetne vezetni egy Kosztolányi-sétát, amire a könyvtár dolgozója kísérné a csoportot. Ez egy fél órás séta lenne, ami felölelné Szabadka Kosztolányi-emlékhelyeit. A könyvtárosoknak ismerniük kell a város nevezetességeit, a történetét, hiszen sokan fordulnak be, és tesznek fel olyan kérdéseket, hogy hol született Kosztolányi, vagy hol van eltemetve Csáth Géza...
            A könyvtár a szervezője több irodalmi rendezvénynek: Kosztolányi Dezső Napok, Danilo Kis Napok. Én ezt még bővíteném középiskolásoknak szóló vetélkedővel. Idén a Kosztolányi Dezső Napok keretében a középiskolások Da Vinci kód-szerűen térképpel a kezükben járták a várost és keresték meg Szabadkán Kosztolányi nyomait. Nagyon élvezték, s a részvétel is – éppen a szokatlannak tűnő verseny miatt – rekordszámú volt. Tehát ilyen vetélkedőt szerveznék szecesszió, Csáth Géza, a vajdasági magyar irodalom 28-as nemzedéke, stb. témában. az ilyen versenyek lázba hozzák a középiskolásokat, éppen azt a korosztályt, amelyik ritkán jár könyvtárba, s rengeteg újdonsággal, új ismerettel szolgál.
            A Városi Könyvtár a COBISS nevű szerbiai katalogizázlást használja. A program cirill betűs, szerb nyelvű. A magyar olvasók éppen ezért ritkán használják. Játékos formában kell az olvasókat megtanítani rá, rávezetni az internetes keresésre. Ezt a játékot a könyvtár napján, vagy más fontos napon szervezném meg: a gyerekek, fiatalok, idősek a bejáratnál kapnának egy-egy címet/szerzőt/kulcsszót s ahhoz kellene könyvet keresniük. Útmutatókat kellene nyomtatnunk,amelyben bemutatjuk a programot, s ezt elérhetővé kell tennünk az olvasók számára.
            Én a szegedi Somogyi Könyvtárban használtam egy szolgáltatást, ami nagyon fontos és érdekes lenne nálunk is: az olvasó leadja címet/témát, s a könyvtárosok elkészítitk a bibiográfiát hozzá. Ez nálunk is működne, de ismétlem, ehhez rendszerezett állományra, jól felszerelt állományra és hozzáértő dolgozókra lenne szükségünk.
            A könyvtár nemcsak irodalmi rendezvényeknek adhatna otthont, hanem különböző társas összejöveteleknek is: nyelvcsoportoknak, kutatói csoportoknak. Ehhez azonban megfelelő helyiségre lenne szükségünk. A könyvtár is összehozhat például olvasóköröket: a könyvtáros tudja, ki mit mikor olvas, s ha igény van rá, időpontot egyeztethet egy kis beszélgetésre.
            Emellett az is elképzelhető, hogy a magyar részlegen ne a rádió adása szóljon, hanem magyar klasszikus zene, hogy a falakon magyar festők reprodukciói legyenek, hogy komoly helyet kapjanak a magyar vonatkozsá évfordulókra készített kiállítások, stb.

ÖSSZEGZÉS
          Írásomban azt mutattam be, hogyan tölthetné be a szabadkai Városi Könyvtár azt a szerepet, amit nemzetpolitikai szempontból be kellene töltenie. Én csak pár éve dolgozom itt, de érdeklődésemnek köszönhetően átlátom a könyvtár állományát, munkáját. Emellett ha más városban járok nem hagyom ki a könyvárlátogatást sem, mert jó könyvtáros szeretnék lenni. Szerintem a fent leírt dolgok megvalósíthatóak lennének, csak el kell kezdeni a folyamatot.
A könyvtár fontos szerepet tölt be a kisebbségi létben. Nem csupán kölcsönzésre  alkalmas hely, hanem információs központnak, kulturális térnek kell lennie. De ez nem azt jelenti, hogy helyet adunk egy-egy irodalmi estnek! A magyar kultúra több, minthogy havonta kétszer irodalmi est legyen az olvasóteremben. A magyar kultúra azt jelenti, hogy tájékozottak vagyunk és tájékoztatunk, hogy szervezők és társzervezők vagyunk, s azt a helyet töltjük be, amire a közösségnek szüksége van.
            A könyvtár egy társadalmi tér, ki kell használni!


Hicsik Dóra
Szabadka

2012. május 3., csütörtök

Múzeumok éjszakája


Könyvtárunk a kezdetektől fogva részt vesz a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatban. Eddig kisfilmmel, régi, ritka könyvek bemutatásával, éjszakai nyitvatartással, esti mesével csábítottuk be az olvasókat.  Szerintem ilyen alkalmakkor nem a megszokott dolgokat kell bemutatnunk, hanem újdonságainkat, praktikáinkat, rejtett értékeinket.

Emellett fontos az olvasók bevonása is, hiszen ilyenkor mindenki kötetlenebbül beszél, kérdez. Én ezt az alkalmat arra használnám ki, hogy közvéleménykutatást végezzek: kívánságlistát írhatnának, milyen könyveket szeretnének olvasni, alkalmi kávézót rendeznék be, amely ha igény mutatkozik rá, akár maradhatna is, ötletládát tennék ki. 

A gyermekosztályon nem a megszokott esti mese lenne, hanem könyvtári vetélkedőt rendeznék: a gyerekek kapnának egy-egy témát, s keressék ki a hozzá tartozó könyveket, újságokat. Ismerjék meg a könyvtárat! Igaz, ez többletmunkával jár, de szerintem megérné a fáradtságot. 

A kölcsönzőn könyvörökbefogadást szerveznék, jelképes összegért a még meglevő katalóguscédulára ráírhatnák a nevüket az olvasók. Be kellene szervezni pár neves helyi embert, aki kézjegyével szintén megjelöl egy könyvet.  
S ha egyszer majd felszámoljuk a katalógusszekrényt, ezek sokat érnek majd.

Az olvasóteremben filmvetítés lenne, a könyvtárt bemutató filmek, tévében leadott riportok, könyvajánlók, hírek kapnának helyet.

Az estébe/éjszakába beleférne egy fotópályázat is: ilyenkor rengereg ember van a könyvtárban, nagyon jó képeket lehetne készíteni róluk, akár olvasás közben, akár kutatás közben, akár csak háttérként. A legjobb 12 alkotás belekerülne egy jövő évi könyvtári naptárba.